Édesanyám....
Nem felejtem el soha azt a reggelt,
Mikor kényszerböl búcsúznunk kellett.
Mikor félve kerestem tekintetedet,amit
Takartál mert könnyes volt szemed...
Egy élet volt közöttünk,az én életem,
Amit akkor megszakított a félelem.
Kötésemen még piroslott a vér,mikor
Reszketve,fájó sziveddel átöleltél.
Kétségbeejtő aggodalom szemeidben,
Ami tükröződött át félő lelkemben.
A bizonytalanság borzasztó hatalma,
Nem tudni,fogjuk-e látni egymást valaha.
Látni fogom-e azt a jóságos tekintetedet,
Ami oly sok jóságot nekem kifejezett.
Aggódtál,óvtál mindent megtettél,mosoly
Az arcodon szeretetet sugárzott szét..
Kegyetlen tíz év,míg megkegyelmeztek,
Szeretet hazában végre hazamehetek.
Átkozott bitangok,istent nem ismerve,
Tapostak embert,szabadságot karöltve !
A viszontlátást leírni nem lehet,szótlanul
Ölelétük egymást,boldogság beteljesedett.
Szegény jó anyám haja teljesen fehér lett,
Szomorú,fájdalmas évektöl megöregedett.
Egy szomorú nap az lett a vége,az Úr,
Visszahívta magához az éden kertjébe.
Fájdalmam nagyobb volt mint valaha,
Édesanyám felköltözött a mennyországba.
Nekem nem kell anyák, vagy halottak napja,
szivemben vagy minden gondolatomban.!
Te voltál nekem az anyák mintaképe aki
Boldogságot vitt az emberek szivébe......
Ágoston Tibor