Azelőtt a történések
- a kedvemre valók is -
felborzolták sejtjeimet,
ma kisimul volt és nincs.
Botorkáló énem tükre
kívül-belül világít,
magamnak, ha nincs nézője,
vagy bezárja hangjait.
Vérrokonok lélegzésem
még meghallják legalább,
másoknak lét sűrűjében
itt-ott megjelenő báb
vagyok, akit betonba zárt,
megkövezett az idő,
múltja miatt másképpen lát
napkeltét, mit az eső
nem mos el, csak hangulatom
bújik barlangba talán,
életem gyeplőjét fogom
lazábban a sors-tanyán.
Emlékké vált sok történet
ma csak téged érdekel,
ki még érzed sejtjeimet,
nap ha nyugszik, vagy ha kel.