Egy magányos fenyő álma
Áll egy fenyő, magányosan
hóval fedve, ám, dacosan.
Az osztrák Alpok tetején
az örök hó, mezsgyéjén.
Alatta, már felhők úsznak
fák, idáig, már nem kúsznak.
Erre, már csak, a madár száll
vándor ide, már nem sétál.
Magját, a szél, ide fújta
a jeget, a havat, ő kibírta.
A mindig havas, hegyek ormán
magányosan áll, a vártán.
Folyton, abban reménykedik
egyszer, az, az idő is elérkezik
valaki, tán eljön érte
ő is, fel lesz díszítve.
Ott áll majd, a szobában
a gyerekek zsivajában
ajándékokkal, körül rakva
talán, lesz még ő is, karácsonyfa?
Győr, 2014