M
Sötét a kép
tust
mélységes feketét
használ az égi festő
lusta a fény
alszik talán
pír sem üt rést szívünk vak hajnalán
korommal rajzolt nyújtózó ágak
minden pillanatban
szín robbanásra várnak
csalóka csodák
eget karcoló hegyek
meredek csúcsok
légből rakott ormok
lejtők
ejtik ámulatba a meglepett napot
a
folyó is késlekedve ébred
üveg szilánkot sodor
lassú híreket visz a messzeségnek
egyenlők lesznek a nappalok s az éjek
tudatom mélyén legalul
új tavasz ritmusa lapul
éled a hit
kormorán suhan magasan
csőrében valami ezüstösen villan
szemünk sarkában új reménység csillan
kardpengés napok grafitja helyett
ünnepi reggel fénye közeleg
elkelne csöppnyi bíbor színű festék
borbolya bogyó kínálja égőpiros testét
lángot lop a szürkeségbe végre
öröm szikra lobban unt feketeségbe.
/2019. 12. 21./