Állok, s büszkén...
Írta: csak-fater Dátum: április 09 2008 10:33:29
Fa vagyok, tört ággal, kit támad a vad szél, meg nem állíthatom,
Esõ áztat, tomboló vihar rángat, tört ágaim gyászolom, jajgatom.
C
Teljes hír
Állok, s büszkén...
Sebes áradatnak, vad szeleknek érzem kõkemény zúgását,
Szívem fájdalmait, iszonyú kínjait, szemeim könnyhullását.
Fa vagyok, tört ággal, kit támad a vad szél, meg nem állíthatom,
Esõ áztat, tomboló vihar rángat, tört ágaim gyászolom, jajgatom.
Holt csók érzelmektõl mentes, az egykor édes gondolat is ellenséges,
Voltam Napkorong, tüzes, ránézõ szem kevés, mi nem lett könnyes.
S vagyok egy kiöregedett vén fa, törzsére sok szív, nevekkel karcolva,
De állok, s büszkén sok titokkal! Évrõl-évre megújulva Idõvel dacolva.
Forró nyárnapon, még enyhet, hûst biztosít zöldellõ lombkoronám,
Sokan jönnek pihenni, húzódnak árnyékomba. Föl hogy is adhatnám!
Világra nyitom eleddig hófehér lelkem, s minden rosszát megeszem,
Bajbajutottat segítem, s világ rosszát amennyire tudom, jóváteszem.
Szívem tele titkos sejtelemmel, szeretettel, vággyal csodás ábránddal,
Tudom, egyszer eljössz majd értem, s elviszel, föl, messzire magaddal.
Oda, hol soha nem fúj a szél, hol két szerelmes nem csak remél,
Hol a Nap fényesebben ragyog, soha nem nyugszik, s nem is kél.