A kis szobádra ült a félhomály,
feledve száz recept s a gyógyszerek,
a lámpa ég, s az est magánya fáj,
el is merengsz, amint a perc pereg.
Még benned él a régi délután,
a bók, a titkon elrakott szavak,
de most a NOX zenéje szól csupán,
a dallamok füledbe zsonganak.
Az én magányom oly sötét verem,
de jössz megint ma, biztosan tudom,
az álom elrabol, s az éteren
megérkezel,
s szemhéjamat ma újra rád csukom!