Álmokban járok,
S lehet épp ébren álmodom,
Mikor karom lassan,
Simítom karodon.
S mintha minden nap álom lenne,
Felkelnék és boldog lennék,
Talán nem is tudom miért,
De akkor is csak veled élnék.
Édes mosolyodért talán,
El is lopnék minden csillagot,
Neked adva őket,
Hisz nyakadba oly szépen ragyogott.
Csak ellopta a világ őket,
Felküldve mindet előlünk az égbe,
Hogy meglássa ki az, ki mer,
S feláldozza mindenét szerelmébe.
Majd angyal ként hullva a földre,
Szárnyát szegve,
S így lesz angyal majd újra ember,
De örökké vágyó a szerelmedre.
S végül, ha nem is mondtam el,
Még tán sose elégszer,
Szeretlek te rózsaszál,
S megolvadt kő szívem így nem enyész el.