Hát csak kiáltson, hogyha ég a háza,
ki számolatlan vet reám követ!
Hiába bánt, csak önmagát gyalázza;
s ki visszadobja, rossz szokást követ.
A nyílt sebemre - balga szó-ütöttre -
nem hozna írt a másra rádobott,
ha méz helyett ürömre vált a bögre;
s ha jég a szíve, hogy vet új lobot?
De megbocsátok, őt, csak őt szeretve,
s ha résre nyitja szíve ablakát,
szavam szelíd, kezét veszem kezembe,
s a szélbe száll a gond, ledől a gát.
De hull a perc, s ezerszer újra élem,
a sors ilyen, gyötörve játszik vélem.