A bálvány
Írta: Anita Dátum: április 09 2008 18:42:08
Elõször csak sötét lett, komor,
aztán összeroppant a gyönyörû szobor.
C
Teljes hír
A bálvány
Elõször csak sötét lett, komor,
aztán összeroppant a gyönyörû szobor.
Kelj fel te régi bálvány,
ragyogjon rajtad újra a márvány!
A szép csoda szabad volt, független,
csillogott, élt, nem uralta senki sem.
Késõbb jött a fekete viharfelhõ,
a parancsoló, pusztító erõ.
Vörös esõvel kezdte a rombolást,
nem tûrve semmi lázadást.
Majd bilincsbe verte a szobrot,
menekülni utat nem hagyott.
A szegény rab lassan megfakult,
szemében lévõ örök remény kihunyt.
A gonosz démon egyre csak kínozta,
míg az áldozat magát végleg megadta.
Elõször csak sötét lett, komor,
aztán összeroppant a gyönyörû szobor.
Kelj fel te régi bálvány,
ragyogjon rajtad újra a márvány!
Az õrült erõ még kicsit élvezte,
hogy áldozatát így megtörte,
ám idõvel elunta rabja fakult báját,
eltûnt, magára hagyta kidobott játékát.
A valaha szép bálvány hevert a porban,
darabokra hullva, elhagyottan.
Nem volt már ereje talpra állni,
nem tudott már, csak csodára várni.
Egyszer mikor sötét volt az éj,
el is jött a megváltó fény.
Szerelmesen simogatta, csókolta a szobrot,
felette életet adó szavakat suttogott:
Kelj fel te régi bálvány,
ragyogjon rajtad újra a márvány!