Szerelmeim ideje mindig a rohanó...nyárban voltak.
A késői Nyár véget vetett a siettetett repülésnek,
Mintha látnám, ahogyan lépkedsz a homokban,
Kiáltottál és elvesztél lábaiddal szeptember iramában.
Nem is tudom mi is következett utánad.
Talán üresség...talán csak madarak vagy szél.
Hívtalak még sokáig...de te nem feleltél,
Míg egy éjjel helyetted a Hó válaszolt.
Jobb lett volna...ha elfeledlek...vagy ha azt mondom :
Találkozásunk abban a kertben állom volt,
És melleid nem mások, mint a hold járása a vízen,
Amit egy fiatal fiú meglesett.
De ahányszor reszketve távolodik a Nyár,
Újra látni sejtem őszben piros kis arcodat.
Újból látom a homokot és ahogyan alakod eltűnik,
S elveszetten kiáltom : Szeptember újra itt vagy !