Nincs olyan világ,
Hol nem sérül a lélek,
Álmatlanság, félelem,
Míj sok a vétek.
S mégis vannak,
Akik még élnek,
Véget az állandó,
Fájó rettegésnek.
Legyen ébren,
Az ki már ágyát veti,
S fájó szívvel,
Aráját szereti.
A leégett ház,
Megmaradt ormán,
De a száraz kenyeret,
Lenyomja torkán.
Minő konok vétek,
Az új kor emberének,
Mondjátok hát meg,
Még hány ilyen borzalmat szeretnétek?