Arra az ifjú, délceg tölgyre
ma rámosolygott az aranyfény.
Sugarával olyan gyengéden
cirógatta meg selyemszatén
varkocsát, hogy még a kis csuszka
csőre is bizony tátva maradt,
de még a som is belepirult,
bárány is fent dalra fakadt.
Ahogy néztem örömittasan,
a szívem kalimpálni kezdett.
Oly nagyon régen éreztem így,
ezt az érzést már elfeledtem.
Nem is tudom, hogy hogyan történt,
de most már mindent megértettem.
Lelkembe egy fehér galamb szállt,
magam békés réten éreztem.
Lehet, hogy végig ezt kerestem?
Még tovább kutattam magamban.
Jó érzés volt ez a nyugalom,
mert létemnek értelmet adtam.
Már nem bánt az, ha fú, ha fagy, mert
ragyogó zene ölelgetett.
Felhőn ültem szemem lehunyva,
míg tejszínhabban megfürdetett.