Kacagta a szél...hogy megengeded
a melleidet istenítse.
...a rosseb üsse agyon...és rajta uralkodjon,
a rengetegben jajgasson.
Blúzod is kacagta...hogy megengeded
a szélnek...hogy csillapítsa fehér melleidet és simogassa emlőidet.
...a forró vas égesse meg a szelet,
amikor melegével simogatni akarja ...blúzom alatt kebleimet.
Hadd maradjanak szemeim
forrásodnál őrökként,
és nyelvecskémmel verseket írjak
a szemtelen kis melleidre... vagy talán egy mesét.
Részegítve egy ilyen pompával
megitassam magamat bájoddal,
nyelvecskémmel titokzatosan
hadd kóstoljam meg őket egy kicsit -ne csak szavakban.
És a mély éjek hallgatásaiban,
amikor a Hold völgyek felett világít,
engedd...hogy azt a fényt kihörpintsem,
amely őrzi melleidet.
Érezzem...hogy egy nő vagy,
érezd...hogy egy férfi vagyok,
amikor nyelvecskémmel rímeket írok...
verset...amit finoman... ritmusosan kiemelek.
Átok csapna belém,
bűnök nélkül... őrök nélkül,
és nyelvecskémmel verset írjak
a szemtelen kis melleidre...vagy talán egy mesét.
De az átok csodálatos,
kérlek téged gazemberként,
ha netán versszakokért adnád melleidet,
add... de tudd én szeretem megfigyelni a pergamennek minőségét.