Generációk szenvedése szól,
A fából, megsebzett vadból,
Fájlaló anyából, ki gyermekét,
A fájdalomba szülte, testét,
Vérző kampókra tűzve,
Az életbe egyre űzve.
Szól a harcból, a vérző dögből,
A fekete földből, a szürke ködből,
S az emberekből, miknek testét fedni,
Remegve, szemet hunyva a porba engedi,
Hogy lehet szeretni, a halált,
Mit az ember maga megtalált.
S szól az atyától, gyermeknek,
Hogy míj gyászos az embernek,
Hogy legyünk így is boldogok,
Bármennyire fáj, bármit gondoltok,
Legyen nyugalom végre a gyászba,
S legyen szeretet az új földi nászba.