Ismét a ligetet átszeltük sétálva- úgy...mint azelőtt.
Az ösvényeket sápadt csontok borítják.
Falevelekkel befedett pad vár ránk a kútnál.
Két angyal tartja a kútnak arany szálait...amelyeket kezükre erősen rácsavarták.
Egymás mellett ültünk és én karjában kapaszkodtam.
Úgy tűnt...hogy bennem a tisztásnak fénye kialudt.
Lassan magamba fordulok és lelkemet keresem
Mint a vak...hogy a fuvolának nyílásaiból egy éneket kihozzon.
Tekintetem fel akarom emelni és szemeit simogatni akarom.
Figyelésem késik a szoknyájának szalagjain.
Könnyedén érintem ujjait...hogy cirógasson
De... bármit akarok csak negyedrészét kaphatom.
És ...ha jöttem is az időkből...olyan volt...mint még egyszer,
Meghajlásra kényszerítem csókommal a bűnösnek homlokát,
Győzedelmeskedjünk új erővel az idő felett
Hogy újra élesszük a forrásnak mélyét - cseppnyi kis harmatját.
És ahogyan leereszkedik az éj...más időből várt,
A Hold réginek tűnik és a csillagok ...amit mindenki lát.
Sajnos újra falakat húznak körénk,
Hangtalanul a Holddal mi felálltunk és ő kimondta :most Ősz...lelkem tavaszra vágy.