H.Gábor Erzsébet
Fény nélkül élni
Bajt hozott ránk az új tavasz,
félelmet, karcos bánatot -
hol vagytok drága, tárt karok?
Öröm helyett a bú havaz.
Rabruhát ölt a fájdalom,
börtönné lett az otthonunk,
démonok ellen harcolunk,
remények szárnyán száll dalom.
Mit küldött ránk, az Úr, megint,
miért e földi kárhozat,
ártatlan ember-áldozat?
Szemünk az ég felé tekint.
Mit ér az élet, mondd, Urunk,
magányba zárva, társtalan?
Köröttünk annyi árva van,
semmiből adni, nem tudunk.
Tudjuk már mennyit ér a Nap,
s szabadon élni mit jelent,
világunk rongya összement,
s nem véd a dörgő ég alatt.
Fény nélkül élni nem lehet,
ölelni vágy a két karunk,
szeretet nélkül meghalunk -
fújd el e testes felleget!
Oldozz fel minket Istenem,
várjuk az áldást, küldd hamar,
nincsen már rend, csak zűrzavar -
elég e súlyos intelem!
Áldd meg a Földet, adj hitet,
gyógyítsd meg azt, ki nagy beteg,
legyenek újra ünnepek,
s ne kelljen félni senkinek!
Hadd legyünk újra boldogok,
ne ölj meg minden szép mesét -
gyermekünk léte már a tét.
Ezt kéri tőled száz torok.
Hallgasd meg kérlek, hű imánk,
véres a térdünk, nézd, Urunk,
add vissza régi, szép utunk,
s ne küldj több rosszat már miránk!
2020.03.24.