Itt ülök és meredten nézem a négy falat,
egyszer csak egy bak, s Bodri az ajtón beballag.
Nézzük egymást csodálkozva, ámulva némán,
s csöppnyit eltöprengek e vendégek szándékán.
Éhesek vagytok? Fáztok? Tán eltévedtetek?
Védtelenek vagytok. Mit tegyek? Mérlegelek.
Adok nektek enni, majd gyertek be a sutba,
örülök nektek, hisz nem vagytok nekem útba.
Már nem fáztok? Ettetek? Éjfélt üt az óra,
ó, egy édes régi álmom, most vált valóra.
Utatokra engedlek, mi most békés, tiszta,
ha visszahúz szívetek, gyertek, várlak vissza!
Lelkembe már nem búg fájó, magányos dallam,
Bodri visszajött. Gyógyír nekem ő, egy balzsam.
Mint egy jó barát hű, alázatos, önzetlen,
együtt járjuk az erdőt, mezőt. Úgy szeretem!
A múltkori sétán felbukkant az őzbak is,
tán ránk kacsintott, aztán eltűnt a kis hamis!
Lehet, hogy egy másik, titkos ösvényre hágott,
onnan lesi e csodákkal teli világot.
A verset egy fotóról írtam