Most elárulom néked. Van egy kutyám,
füttyöm meghallja, nyájat megfordítja.
Olykor, hatalmával dacolnak bután.
Ha egy ostoba haragját kivívja.
Még magas templomtorony is letérdel,
Ház megrogyva a tetőt elereszti.
Vén tölgy megtörve megbocsájtást kérlel!
Tó kicsapva, partot medernek veszi.
Felhőnyáj megretten, szalad, ahogy bír,
félve, vatta pamacsként tülekednek.
Pattogtatom a sallangos ostorom.
Égaljra önti színét az alkonypír,
gomolygó félelmük vakítva reszket,
könnyeikért a kutyám visszafogom.
Megbocsájtó mosoly önti el arcom.
Egyre ritkulnak az eső cseppek,
A felhőnyájam már csendben, titkon sír.
Terelőm tovább az eget nem veri,
lég lassan megtelik aranyló fénnyel.
Buksi farkcsóválva, parancsom lesi.
"Finoman hajtsad a felhőket széjjel!"
Lassan kitisztul már az égbolt csíkja,
kutyám odább leheli őket puhán.
Nézd, ott felragyog a szivárvány hídja,
és napfényt ölt az ázott táj Budán.
Szonettverseny téma: Felhő
Hampuk Zoltán
Kumdar (képzeletvilág), 2020. április 8.