Éjnek tiszta égén
A csillagok még nem aludtak ki...
Mindegyik csillag a helyén volt.
Amikor az ólban ők felébredtek,
Ketrecüknek lécein
A csend haláli volt.
Mint templomban nagy némaság
Kórusnak kezdete előtt,
Fel ébredt a szántóvető...
Ásított álmosan...elégedetlenül,
Majd a szekér mellé hámba fogta
Eleve elrendelt állatját szőröstül-bőröstül.
Ez mind az elején volt.
A Nap keltét is beleértve,
Minden ezt értelmezte
Nagyban...apróban,
És mind ezek után a Nap felemelkedett
Az arató földek felett...
Hegygerincek felett.
A kakasok hajolva csípegették
A gyöngyszemeket...gyémántszemeket.
Azt a mindenüket,
Már nem szeretik a kölest.
Mindig valami jobbat óhajtanak.
A kakasok kapirgálva mélyedtek
A ganédombon,
És ahogyan rátaláltak a ritka szemekre
Halasztás nélkül a fényre hozták őket,
És pontosan erről a ketrecben,
Már hajnalban trombitálták dicsekedve:
Mi magunk találtuk,
Magunk meg is tisztítottuk
A gyöngyszemet...gyémántszemet...
Sikerünket kikürtöljük
Rekedten minden reggelente.
Míg én,
Az évek során,
Az évszázadok során,
Tényleg látom az időnek anyagát,
Amit a kakasok fedeztek fel.