***
Verselgetés
1
Hogy egy kicsit verselgettem,
Nincs vele mit dicsekednem.
Magától lett, a mit irtam,
Én jóformán csak leírtam.
2
A kik ezért dicsérgettek:
Aligha is értettek meg.
Nem érdem az a madárnak,
Hogy az erdőn elnótázgat.
3
Sőt az önvád üldöz engem,
Mért hogy többre nem vihettem?
Hogv nem irtam soha máskor,
Csak ha belső nagy muszájból.
4
Akkor sem azt nézegettem:
Mit, hogy irnék színesebben?
Csak azt néztem, hogy lesz hűen,
Magyarosan, egyszerűen.
5
Ne mondjon hát senki engem,
Költőnek, mert nem érdemlem.
Mondjon, — a mit megérdemlek, —
Verselgető Meleg szívű jó embernek!
***
Szabolcska Mihály 1861 – 1930
***
***
Versemacher
1
Dass ich Versemacher mache,
dabei will ich, gar nicht prahle.
Es wurde von selbst gedichtet,
ich habe nur, es gelichtet.
2
Die mich dafür gelobt haben:
Die wollten mich nie begreifen.
Für den Vogel, auch kein Verdienst,
dass, er so schön, laut im Wald singt.
3
Der Gewissenswurm verfolgt mich,
warum blieb ich so verwerflich?
dass ich nur dann geschrieben hab,
wenn das Herz keine Ruhe gab.
4
Selbst dann nicht darauf geschaut:
Wie sieht das Gedicht bunter aus?
ich schrieb es treu ‘d solidarisch,
simpel einfach, auf Ungarisch.
5
Also soll es mir niemand sagen
‘ d als Dichter nennen, niemals wagen.
Saget es mir - was verdiene:
Ein Versemacher, warmherzige, Fleißige Biene!
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni