Ezer apró szóval,
Szemben a világgal,
Lelkünk mélyén a hiánnyal,
S a mindenhatóval.
Álmodunk talán,
Éjszaka s nappal,
A szobák csonttornyán,
Tele gondolattal.
Élve, magát a hazug életet,
Tele eszmével,
Miből oly sok tévedett,
Vagy csalt szívével.
De mi leírtuk vagy feledtük,
Lelkünk meggyónta a világot,
S lelkünk kileheltük,
Mint pollent a virágok.
Hogy mondjam el,
Minden versnek van attya,
Ki majd hantolja el,
Élve vagyoltan, de ez a költészet napja.