És megsercent a papírom...
Ég kékje eltűnt, felhők gyülekeztek,
Vészjóslón varjak felettem keringtek.
Kétezer-tizennégyet írtunk, ősz volt,
Vihar odakinn s a lelkemben tombolt.
Gyötrő fájdalom feszítette lényem,
Kényszert éreztem, valamit kell tennem!
Fogtam tollam s a vonalas füzetem,
Sírt, sercent a papír - vajúdott lelkem...
Világra jött elsőszülött "gyermekem".
A költészet az egy új világ nekem,
Ott elvész a való, békét lel lelkem.
A vers az, ami szebbé teszi létem,
Mélységből kisegít... felállni épen.
A két világ közt van egy időkapu,
Írás a kulcs... máris nyílik a kapu.
Ott nincs gát, szabadon száll a gondolat,
Lelkem diktálja... benső világomat...
Szabadka, 2020. február 6. -Jurisin Szőke Margit
A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA 2020. PÁLYÁZATRA írtam, amit a Poet.hu irodalmi portál hirdetett meg, a pályázat mottója: IDŐKAPU.