Megéreztem róka szagát hirtelen,
csak követem, megvan, itt van a vadnyom.
Szemem orrom, vele érez mindenem,
csak követem, nem szabad hangot adnom.
A tüskebokor karcolta testemet,
hulló harmattól, széllel szárítottam.
Kaffantok, majd elvesztem az eszemet,
mert már igen nagyon közel jutottam.
Elkapom!... De belém vájja a fogát,
hiú hittel hogy békén hagyom. Téved!
Kapálózik, és mancsaival fog át,
nem menekül gyakoroltam tíz évet.
Kutya hűséget nem feledem soha,
meg tanítását az emberi szónak.
Gazdám szeret, és nem vagyok mostoha,
így bízva követem az oktatómat.
Otthonomnak tekintem erdőt, vadont,
és a jó sorsom számítom öröknek,
vadászgazda dicséretét hallgatom,
de a bokorban dúvadak zörögnek.
Kötelező rímek: /hirtelen, vadnyom, mindenem, adnom/ testemet, szárítottam, eszemet, jutottam/ fogát, tévedt, fog át, tíz évet/ soha, szónak, mostoha, oktatómat/ vadont, öröknek, hallgatom, zörögnek./ József Attila: (TALÁN ELTÜNÖK HIRTELEN...) című verséből.
Hampuk Zoltán
Kumdar (képzeletvilág), 2020. április 18.