Az első imádság
1
Ne feledjük sohasem el
Azt az édes imádságot,
Melyet otthon kiskorunkba
Vánkosunkra leborulva
Édesanyánk ajka súgott.
2
Messze vihet sorsunk onnan,
Bejárhatunk tenger-földet;
De azt a szót, legyünk bárhol,
Ki nem törli semmi távol
A lelkűnkből soha többet.
3
Visszasir az oda mindig,
Hol először szól fohásza:
Oda a lágy fészek felé,
Édesanyánk szive fölé
A csöndes ház udvarába.
4
Meg-megcsendül a szivünkben
Első imánk tiszta hangja,
Mint annak, ki messze mégyen,
Sokáig ott cseng fülében
Falujának kiss harangja . . .
***
Bán Aladár 1871 – 1960
***
***
Das erste Gebet
1
Dürfen es niemals vergessen
dieses wunderschöne Gebet,
die daheim in Kinderjahren
an unseren Bettchen lagen,
die unsere Mutter erzählt.
2
Weit kann uns das Schicksal werfen
in der Welt, sehr weit wehen;
doch das Wort, ist gleich, wo wir sind,
das auslöschen kann kein Fahrwind
niemals aus unseren Seelen.
3
Du sehnst wieder dorthin zurück,
wo erstes Mal gebetet hast:
in Richtung zu dem alten Nest,
zurück zu unser Mutterherz
ins alte Haus, wo glücklich warst.
4
Es klingt in unseren Herzen
des Gebetes ersten Worte,
wie dem, der schon weit gegangen,
in den Ohren Widerhallen
seines Dorfes, kleine Glocke.
Fordította: Mucsi Antal-Tóni