Egy belső üvegházban,
Egy Isteni parfüm kialszik
Vér virágok,
Viasz virágok
Ibolyaszínek lenyugvásban...
Tekintettel a szomorú és hideg tájra,
Hasonlóképpen...mint egy szőnyeg
Egy gesztus...egy árnyék
Egy megrezzenés,
Mintha a visszhang üveg szilánkokra összetörne...
Nincsen semmi,
A mély hallgatás uralkodik
Tragikusan hanyatlik,
Amelyben lassan...szomorúan kialszik
Az a különös...furcsa illat ...de mégis isteni.
A virágok szellemekké változnak
Halott titokzatos a kinézetük,
És nem tudom:
A virágok halottak?
Vagy talán a lelkem amit magamban hordok.