Belém költözött az ősz,
mert aggodalom ölel.
Fájdalom dúdol bennem:
ó, remény, hol vagy? Közel?
Miért zokog a lelkem?
bíz' rajta köd ücsörög.
Ha simít a napsugár,
szívem vadul dübörög.
Rigó néz rám ámulva,
látom nekem csivitel.
Egy darabig nézem őt,
vajon ő meddig figyel?
Vidítani szeretne,
tudom, érzem és látom.
De hiába! A kiút
egyenlőre csak álom!
Szél cirógatja arcom,
óvón fésüli hajam.
Úgy szeretné lám, ő is
aranyozni a nyaram!
Felvidulok egy percre,
bús szememben fény ragyog.
Lelkemmel a rigó zeng,
már újra szól a dalom!