H.Gábor Erzsébet
Virágos álmok
Szaladnék virágos réteken,
mezítláb, serkenő fű hegyén,
magába szívna a végtelen,
szárnyakat bont’na az érzelem,
s dalolna bennem egy költemény.
Terólad dalolna szép mesét,
zengnének gyönyörű szólamok;
hogyan is szerettem így beléd,
könnyfátyol lepné a Nap szemét,
s rímekben regélnék rólad ott.
Beszívnám mohón az illatot,
csokorba kötném a sok csodát…
Odakinn aranyló csillagok,
én pedig bezárva itt vagyok, -
vége az ábrándnak, nincs tovább!
Lebben a függöny, a Hold beles,
mécsektől ragyog az ében éj,
vágyam az álmomban megkeres.
Ahogy én téged, te úgy szeress,
s ahogy én, reméllek, úgy remélj!
2020.05.15.