Az égen a madarak mintha mozdulatlanok lennének,
Mint valami fekete pontok...amit a legyek hagynak,
És az istálló ajtajának küszöbén a legények vitatkoztak...
Még a tehenek lepényei gőzölögve a földre estek és szétloccsantak.
Egyszerű fehér ruhákban a cselédlányok sürögtek forogtak
Mezítláb...mosolyogva a macskáknak is ételt adtak
S a melegtől nyakukat törölték
Ruhájuk szélével...amelyet huncutan megemelték
...Majdnem mindent mutattak.
Kint a majorság az udvaron
Bent a házban az urasság egy karosszékben szótlanul...
Figyelt kifele a nyitott ajtón és pipájából sokat füstölt,
Mellette kutyája egy agár lihegett...kutyáját kezével megérintett
Mondva halkan:Ó...miért múlnak ilyen gyorsan a napok...évek,
Mint valami hulló levelek-naptári lapok- és velük a kedélyek.
Az utcán feketébe öltözött ember elhaladt kislányával.
Oly mogorvának látott mindent az urasság...de legalább a cselédek
Nyugtalanok...azok a forró szeszélyek... szemük mindenen megakadt.
Mellük a lányoknak jól látszott s a fiatal legények megérintették
Az életkedvű fiatal lányoknak gyönyörű keblét-az uraság bajusza alatt csak mosolygott-
Magában gondolva:be kemények vagytok.
S a gondolata hamar messzire ment... amint a juhok legeltetése
A rétek szomorúan furulyákban sírtak:
Istenem soha nem szerettem a régi harangokat.
Az utcát átszelte egy forgó nyári szél...és
Látta... amint az egyik cselédlány mellét szabadon hagyja
És fehér kis ruháját egy ifjú előtt az istálló ajtajának küszöbén...lassan kigombolta.