Virágszőnyeget terített elém a kikelet,
napsugár cirógatta szelíden a ligetet.
Virult a tarsóka, boroszlán, mezei zsálya,
jaj, úgy örült a lelkem, szívemhez szólt a bája!
Erdőn, réten pezsdült az élet, zsongott a tavasz,
Szent György hava ébredt, és sietett is a ravasz.
Viháncolt a fény, bizony szeszélyes volt április,
aranyesőt szórt május, tőle szép lett a Pilis.
Buja lett, burjánzó, friss és agg tölgyeitől dús,
bükkfák ölelkeztek liánnal, ám az idő múlt.
Éltes fa tövébe leültem csöppnyit pihenni,
behunytam szemem. De jó volt kicsit semmit tenni!
Egy kicsit megállt a Föld, velem együtt szundított,
jóízűen, homlokán egy ráncot zsugorított.
Közben árnyak suhantak, s vele a Nap karöltve,
hűvösödött, megborzongtam, a Hold kélt köszöntve.
Míg én nyugovóra tértem, feléledt a berek,
előbújtak a vadak, s ébredeztek a szelek.
Ragyogó csillagok az égen táncra perdültek,
baglyok huhogtak, tücskök lágy hárfán hegedültek.