Voltunk fiatalok is...és szemtelenek,
De nem volt természet ellenes
Kacagni...és mind ezek után sírni,
Nem értve:mi is a szerelem.
Szépek voltunk...derűs szemekkel,
És álmok...amik messzire repültek,
De ki előtt tudtunk úgy meghajolni,
Hogy szárnyakat adjon és a szélben evezzenek.
Balkezesek voltunk legtöbbször,
Sokszor elszakítottuk könyökben a szerelmet,
Mondtam...hogy Te... mondtad...hogy Én,
Igazságot soha nem szereztem.
De ketten voltunk...akár hogyan is volt
Az egész sík világban,
Ágam voltál... törzsed voltam,
Virágzott az a sok szeretetünk.
Nem értetted...hogy nem értem,
Az életnek iskolája végtelen,
És bár hova mentem is újra kellett kezdenem,
Az én szavaim:bocsájtsál meg.
Oly keserű mostan az...hogy voltam,
Annak szájából...aki kimondta
Ugyan azt a balzsamot:szeretlek,
Amit nem adtak meg... hogy lehetséges legyen.