Hófödte fehér tájakon
fekete varjak rajzokon.
Lombja vesztett faágakon,
fehérségben mint gyászözön,
temetésre károg hangja, közöny,
egyre csak ismétli daltalan
a nyár már messze van,
Nem fél tőled, te sem tőle,
nem hívják meg esküvőre,
csak az elmúlást károgja,
a kezdetre nincs dallama.
Varjú szállt az ablakomra,
vár halálos alkalomra,
dió leszek, csőrébe vesz,
megeszi gerezdjeimet.