A fák meredeken sorakoznak,
És délben a parton a nap szúr,
Vízárkokban a fellegek áltatnak,
Mint valami csalétkek...amit a halászok horgaikra fel szúr.
Még az égbolt is halászhálóként esik.
Ebben a háló feneketlenségében
A fürdőző sokaság...férfiak...gyermekek,
Sok-sok nők délibábja földön...forró levegőben.
Kilépek az erdőfoltból...és lottó lányok között lelem magamat,
Kilenc...tíz...mint gyors cseppek az esőben
Térdelnek a homokban,
És fürdőruhájukat kifacsarják-cselekeszenek okosat-.
Megmunkált...és kifacsart melltartó,
Mintha kígyó lenne kezükben,
Amely kísértésben visz,
De tévedés lett minden.
A női arc megjelenése
Engem nem zavart...és nem ijedtem meg,
De...az igazság az...hogy torkomban egy csomó keletkezett,
Amely gondolatomat...gondolatomban magasan megérintett.
Istenem...olyan volt ez...mint egy piszkozat-,
Versben mintha egy sor lettél volna,
Versszak a megkezdetlen versből,
Bordámból megjelent a női tudat-Éva-.
Egyszeriből kiszakítottad kezeimből magadat,
Ölelésből kirántottad testedet.
Ijedős...te hogyan is csinálod,
Hogy a férfiaknak ketyegését ilyen jól ismered.
Hát... Isten megalkotott... és Ő maga is belém szeretett.