Futott, szökkent a réten a szivárvány alatt,
boldogan, kacagva, amerre a patak haladt.
Partján sárból kis kezével kunyhót dagasztott,
majd játszott egy kis rigóval ipi- apacsot.
Madárka bús, melanólikus dalra fakadt,
fürge gyík ámulva nézte, szíve majd meg szakadt.
A gyermek mesés virágcsokrot szedett össze,
kérlelte a kis pillét: koszorút kötni jössz-e?
Amott egy anya ment gyermekével karöltve,
Panka egy könnycseppje felszállt a széllel süvöltve.
Aztán nyelt egyet, szemét az égre emelte,
azt, hogy mit érzett csak az elfojtott csend felelte.
Halom mellett állt meg, rátette a bokrétát,
ében ganaj hallgatta vele fohászát némán.
Mióta elváltak, teltek- múltak a nyarak,
emlékei feltörtek, míg elhaltak a szavak.