Az élet terhe oly nehéz!
***
Beh sokszor álmodott a lelkem,
Míg eltikkadva nem valék,
Derűs jövőmön bizva csüggtem,
Fölöttem nem borúlt az ég;
Időm siet — s most sirva látom,
Hogy lelkem szép sejtelme vész,
A sok kereszt lehúzza vállam:
Az élet terhe oly nehéz!
***
Magányos útra tévelyedtem,
Egy nyomra sem talál szemem,
A nap hevét, a szél viharját
Tűrném, de haj megérezem!
Nincs menhelyem, hol megpihenjek,
Az ég dörög, sikolt a vész,
Harsog a szenvedés zúgása . . .
Az élet terhe oly nehéz!
***
És mégis édes, jó a küzdés,
Igám örömmel hordozom,
Szememből bár a köny kiserked
De bút nem ismer homlokom;
Keservem lágyan elsimítja
Egy áldott, drága égi kéz,
Szivem nyugalma visszatérül —
S az élet terhe nem nehéz!
***
Lévay Mihály 1862 -1948
***
***
Die Last des Lebens ist so schwer!
***
Ach, so oft träumte meine Seele,
damals war ich noch nicht ausgedörrt,
ich hatte Hoffnung in der Zukunft,
der Himmel war noch nicht bewölkt;
die Zeit pressiert – sehe es weinend,
die Ahnung der Seele liegt quer,
die Kreuze ziehen die Schultern ab:
Die Last des Lebens ist so schwer!
***
Ich habe mich auf den weg verirrt,
kann ich nirgends die Spur finden,
die Sonnenhitze und den Windsturm
würde erdulden, und durchwinden!
Ich habe kein Heim, zum Ausruhen,
der Himmel donnert, dass Not unfair,
es Schallen das Brüllen des Leidens:
Die Last des Lebens ist so schwer!
***
Und doch es ist süßer, guter Kampf,
mein Joch trage ich immer gern,
obwohl aus den Augen eine Träne fällt
meine Stirn zeig kein Kummer her;
meine Verbitterung glättet es sanft
eine kostbare Hand hin und her,
die Seelenfrieden kehrt zurück –
die Last des Lebens ist nicht schwer!
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni