Már csak egy emlék voltál nekem,
rügyező liget, fakadó szirom.
Egy elröppent, csodaszép álom,
suttogásod örökzöld pázsitom.
De nem csalódtam, hisz itt vagy nyár,
reszketeg lég és fullasztó hőség.
Most rád emlékezem kikelet,
létrobbanás, zsongás, zsivaj, bőség.
Ha megint eljössz szeszélyesen,
én boldogan, tárt karokkal várlak.
Örömtől peregni fog könnyem,
csókot csenünk, s két karomba zárlak.