Május volt, komor hol üde, szilaj hol szelíd,
féltőn, néha vadul zúgott a zefír.
Óvón szemerkélt, néhol megveszett a zápor,
elmerengett bíbor rózsám a jámbor.
Ha elállt együtt néztük a mámoros mezőt,
a dús árvalányhajat, lengedezőt,
fecserésző madarat, a suhanó lepkét,
liget, s a berek tárulkozó keblét.
Közben, mint a fürge gyík száguldott az idő,
gyönyörködni olyan jó volt, üdítő!
Lassan lebukott a nap, magához tért a hold,
tücsök vonót húzta, kuvik hablatyolt.
Rózsám, mint egy csöppség méz- álomba szenderült,
akár csak én, hisz az éj rám nehezült.
Éreztem a közelgő nyár ízét, illatát,
hiszen elküldte hozzám táviratát.