Álmodik az erdő
óvó szeretetről,
nyugalmas fészekről,
gondtalan életről.
Álmodik az erdő
édes szerelemről,
szép melódiáról,
egy álomvilágról.
Közben törzse vásik,
a szú meg csak mászik,
álmodik, álmodik,
égig fohászkodik.
Rajta ül a magány,
elfolyik a hangján,
élet jön, s távozik,
semmi se változik.