Mentem feléd, rád néztem,
ösztönösen elmosolyodtam,
te csak mentél szótlanul,
tekinteted hűs őszbe fojtva.
Aztán tovább haladtam,
ismét egy újabb találkozás
mely őszinte és kedves,
s újfent hervadó eltávozás.
Azon rágódtam: miért?
Míg álmatlanul hánykolódtam,
szívem vadul dübörgött,
gondolatimba burkolóztam.
Olyan nehéz, egy mosoly?
Próbáld ki legalább csak egyszer!
Nem kerül pénzbe, s éld át
hogy mily nagy a mosoly ereje.
Néma csend kúszott rajtam,
indáját hátamon éreztem,
már a hajamat fonta,
ám én továbbra se értettem.