Capaci utcáit járva,
Kezemben könyvemmel,
S minden tettet látva,
Mit akkor követtek el.
Ott lenni, érezni,
Hogy az ajtó bezárul,
S a levegőben fura szagra ébredni,
A tábor zajától.
Hol sikítottak, ordítottak a nők,
Sírtak az asszonyok,
Nyíltak a temetők,
S jöttek az angyalok.
Ó te házsártos vén ember,
És én meg itt Nietschei gondolattal,
S köztünk a tenger,
Nankingi vérfolyammal.
S te ott fent, ha nem is vagy halott,
Nem hallgatsz rám,
Habár élet itt hagyott,
Van még aki könnyt ereszt Szodomán?