Kitárta felém karját,
szelíden gyógyítgatott,
átölelt a napsugár,
kedvesen cirógatott.
Fájó dal zsugorodott
némán szívemben össze,
csikorgatta fogait
és elbúcsúzott nyögve.
Sápadt arccal bámult rám,
aztán eltűnt a ködbe
morcos volt, mint a zord tél,
néztem rá eltűnődve.
Oly jó volt az ölelés,
itt az kellemes zöldben,
gyógyírja volt lelkemnek,
átjárta testem csöndben.