Az égbolt kék pizsamát öltött magára.
S amikor felébredt... körbe sétálta
Ágyát...és ablakából
Látta kiszáradva a földnek világát.
Aggodalomtól száján kiejtett
Egy hosszú sóhajt,
A vízfelhőket összehívta
Titokban...és mondott nekik kérő szavakat.
Töltsétek meg vízzel a völgyeket a rétet,
És öntsétek ki az erdőre az egészet,
Senki ne pazarolja az időt,
Túl nagy a meleg...kibírni ezt nem lehet.
Ugrottak...és sietve a dörgések megrohamozták
Földre kiöntve szerényen
A rengeteg jó vizet,
És mind ez meg is nyugtatta a lázadó szelet.
Szülői gondviseléssel
A gyöngytyúk fiát kergette élénken
Az esőből kimozdítani,
Ahol ugrándozott pajkosan a veszélyben.
Mind ebben a nagy lármában
Öt kisliba fürdött,
Kimutatva- be szerencsések...hogy a víz megjött-.
Nem féltek...hogy megfáznak...meghűlnek.
Az egyik kisliba fejét vízbe dugta,
Rózsaszínű kis lábait az égnek dobva
Boldogan...mert tócsát kapott,
És sziszegte:boldog vagyok.