Még férfiként lépek fel etruszk homlokodon,
Fehérítem a meleg havat felhős nyakadon,
Lassan olvasztom varázslatodat...amíg bakfis melleidet
Zarándok eszemben kezeimmel megszagolom.
Ötleteket még fogok ragyogtatni gúla alakú bokáidon keresztül
Sóvárogva a meredek esős hideg csókod után,
És gondolatban csavarokat szabadalmazok-azok a forró combok-,
Amelyekre elfajult gondolatom vágyik.
A napilap „Szép reggelt”... saját lendületéből megjelent,
Vágytam helyrehozhatatlanul figyelmét...amely hurcolt,
Mint egy kiabálás a hegynek csúcsán...és elkerülhetetlen volt
Egy szabad kiáltás...ami egy lánynak nevét hordja.
Rágott edények régésze vagyok...és barlangász.
Elfogadom őrült távozásodat...és hirtelen
Illedelmesen elűzlek tisztelt mókázó,
De szeretlek toszkán cserépkorsó.