Volt egyszer, réges-régen
talán, csak a mesében
hogy a sötét erdő mélyén
ahova, a fény is alig ér.
Állt, egy hatalmas tölgyfa
sok kis állat otthona.
Fészkeikben az odúkban
élhettek ők, boldogan.
Itt volt még egy öreg banya
ráncos, aszott az arca.
Neki meg, egy féltett kincse
a vén fa odvában őrizte.
Nem volt arany, sem drágakő
mégis mindent érő.
A szerelem virága
a boldogság, vörös rózsája.
Voltak sokan, fiatalok
szerelmesek, vágyakozók.
Ám, arra kevés volt az erő
mert, legyőzte az erdő.
Nappal, még csak bementek
de éjjelre, benn nem rekedtek.
Mivel mindentől rettegtek
amit nem ismertek.
A király leánya és a barátja
kedvenc lovászának, fia.
Együtt nőttek, cseperedtek
persze, szerelmesek lettek.
A fiú, egyik kora reggel
nem a reggelivel mászott fel
a király lányka szobájába.
Aki, felébredve kerestette
égre-földre, tűvé-tette érte
a palotát, udvarát és tornyát.
A legényke, ez idő alatt
igen szépen, beljebb haladt.
Már mélyen az erdőben járt
ott keresve a banyát
és a boldogság rózsáját.
Elvinné azt, a királylánynak
gyermekkora vágyálmának.
Ráesteledik, besötétül
az erdő is megélénkül.
Surran, huhog, csipog, ásít
körülötte, csúszik-mászik.
Nem túl bátran, bár haladt.
Amíg a banyára nem akadt.
Itt, a virágot megcsodálva
máris készült a hazaútra.
Ám, a banya megállítja
hogy a veszélyre felhívja
a fiatalember figyelmét
jól válassza meg, szerelmét!
A virág maga, nem tesz csodát
jól válassza meg a párját.
Ne csapja be, a szenvedélye
hallgasson az eszére
ne csupán, a szerelmes szívére!
Mert a virágot, gondozni kell!
Megöntözni szerelemmel
megvédeni minden gaztól
az összes ártó, gonosz szótól
rideg, magányos éjszakától.
Ha, parlagon hever csak
nagyon hamar elhervad.
Ekkor a banya, eljön érte
hogy az erdőbe visszavigye!
Ám, nem csupán a virágot
azt is, ami reá vágyott
az áhított boldogságot.
Megfagyasztva azt a szívet
mely a rózsát, nem érdemli meg.
Ez az átka a virágnak
nagy az ára, a boldogságnak!
A fiú bólint, megköszöni
a virágot, a keblébe rejti.
Majd, búcsút intve a banyának
nekivág, a haza útnak.
Ezalatt a palotában
őt keresik, teljes lázban.
Tűvé tesznek mindent érte
mert a királylány, meg van sértve.
Búcsú nélkül szökött el
nem törődve, az ő szívével.
Hazaér lassan a legény.
Szívében ott a remény
hiszen itt hozza a keblén
a megszerzett virágot
melyre, a királylány vágyott.
Ahogy egyre közeledik
a szeme, elkerekedik.
Hintók sora és szekerek
és mind, a palotába mennek.
Ő is bemegy, nézelődve
egyelőre, senkit sem kérdezve.
Csupán, hallgatva a beszélgetőket
vendégeket, cselédeket.
Míg odaér a szobához
a vágyott boldogsághoz.
Éppen a menyasszonyt öltöztetik
így be sem engedik.
Megállít egy szolgáló lányt
reá bízza a vörös rózsát.
Adja át a királynőnek
ha, vége lesz az esküvőnek.
Nem üzent neki, semmit
amit kapnak, megérdemlik.
Ezzel, kisétál a palotából.
Elköszön apjától, s az istállótól
kedvenc lovától, s, a boldogságtól.
Szépen, csendben újra elmegy
már nem keresi a szerelmet.
Elteltek a mézes hetek.
A királynő, egy reggel arra ébred
egy szál rózsa fekszik előtte.
Szíve meg is dobban tőle.
Ez a virág, honnan került ide?
Aki hozta, álljon elém, ízibe!
A szolgáló lány, szemlesütve
térdel a királynő elébe.
Bocsásson meg nekem kérem!
Ne legyen nagy büntetésem.
A lagzi napján hozták
egyenesen nekem adták
hogy önnek adjam át.
Ki volt az és mit üzent vele?
Kérdi a királynő, megrendülve.
Egy vándor volt, fess legény
kopott ruhájú, szerény.
Nem hozott mást, csak ennyit
nem is mondott hozzá, semmit.
Hol van ő, miért nem lép elő?
Elment, még azelőtt
nem várta meg az esküvőt.
A királynő, mindenkit kizavar
most csendet, békét akar!
Még a férje sem zavarhatja.
Ahogy megfogja a rózsát
újra éli gyermekkorát.
A szerelmet a sok játékot
a beígért boldogságot.
Valami megmozdul benne
érzi, neki is lesz gyermeke.
Nő a hasa, megváltozik
a király is, csak panaszkodik.
Nem a régi, kedves lányka
sokat van a szobájában.
Talán szerelmes a rózsájába?
Megszületik a kis királylány
ám, a rózsa már halovány.
Csupán árnyéka önmagának
minden szirma, lassan fonnyad.
Mire, a kis királylány futni kezdett
már, három testvére született.
Persze, nem a palotában
ezt a királynő, nem hagyta.
De, ekkor tűnik fel a banya.
Megjöttem a virágomért
és annak az áráért.
Mert, aki eljött érte
hogy a szerelmének elvigye
annak, a szívét összetörted.
Így, én most elviszem a tiédet!
Azzal a rózsát felkapta
s, a királynő szívét megfagyasztva
elsántikál, kacagva.
Néma csendet és ürességet
maga után hagyva.
Sötétség borul, a királyi családra
s, ezzel együtt, az egész országra.
Kegyetlen és gonosz lett a királynő.
Minden adó, gond, a zsarnokság
napról- napra, folyton nő!
A nép nyomorog, lázadozik
a királynő mindig fázik.
Már nem nevet, tréfálkozik
a férjével és a lányával is veszekszik.
Eljutnak a hírek a határra
egy kis patakra épült malomba.
Itt dolgozik a lovász fia
a királynő, gyerekkori barátja.
A rózsát is tőle kapta.
Felkerekedik újra, tehát
felkeresi az erdőben, a banyát.
Visszaszerezni a királynő szívét
s, talán, a saját szerelmét.
Mivel azóta sem találta
hogy a palotát elhagyta.
Idősebb lett és érettebb
ám, semmivel sem bölcsebb
bátran, nekivág az erdőnek.
Soká keresi a banyát
az öreg tölgyfa odvát.
A helyet végre megtalálja
ott a banyát faggatja.
Miért büntette a királynét
és fagyasztotta meg a szívét?
A banya elmondja
ez volt a rózsa átka.
Mit tehetek érte, kérdi?
Hogy, ő is lehessen a régi
kedves, bájos királylányka
ne ez a fagyos matróna.
Te, mindent megtettél
újra eljöttél, megkértél.
Innen, már nem segíthetsz
legfeljebb reménykedhetsz.
Azzal, elindulnak a palotába.
Kihalt, csendes, rideg minden
mosoly, kacagás, már rég nincsen.
A királyi pár, ül csendesen
körülöttük sincs, senki sem.
A banya belép, köszönve
majd a torkát köszörülve
megszólítja a királynőt.
Fenség, kérem ide nézzen!
Engedje, hogy felidézzem
a gyermekkor boldogságát
s, a rég nem látott barátját.
Ekkor, belép a lovász legény
maga is fáradt szegény.
A királynő, ráemeli tekintetét
könny homályosítja el a szemét
melegség önti el a szívét.
Most, hogy ezen már túl estünk
lassan arra is rátérhetünk
mi legyen, e két virág sorsa
mutat rá, két szál rózsára.
Megvénültem, elfáradtam
míg, a virágokra vigyáztam.
Szeretnék én is pihenni
e csodás terhet, másra bízni.
Felkérném a királyleányt
vegye át az ajándékát.
Költözzön a helyemre
a rózsákat védelmezze.
Igent mond, víg kacajjal
nem törődve a hatalommal.
Úgysem akart uralkodni.
A királynő is újra nevet
ettől boldogok az emberek.
A legény is elköszönne
hogy szerelmét megkeresse.
Ám, a banya megállítja
maradj, a tiéd a másik rózsa!
Ekkor lép be, a molnár lánya
csodás, fehér ruhájában.
Lagzi lesz a palotában!
Három napig dáridóztak
táncoltak és bolondoztak.
Eztán, elbúcsúztak és elmentek
innen, már szabadon élhettek...
Pécs, 2020