Vajon nem vagyok méltó a szerelemre,
Nem érdekellek egy keveset?
Szemeidet bújtatod a végtelenbe
Kezeidet egyszerűen nyakam köré teszed.
Kéjes...fiatal...forró,
Veled gyengéd...és rossz nem vagyok.
Mennyi kéz...és ajkak...még tartod észben
Cirógatták kebleidet...te konok.
Rajtam kívül senki nem tudott téged felhevíteni,
Elolvadtak...mint lépések alatt az árnyékok.
Hagytad...hogy sokan öleljenek
Ahogyan mostan térdeimre magadat rakod.
Tudom jól...hogy gondolatod messze,
Mást bújtatsz nézésedben,
De énnekem sem vagy már annyira kedves-
Kipadlózott drága emlékekben.
Lehet mással fogsz járni,
Hevesen flörtölve a szerelemben,
Kétségkívül a véletlen kiteszi
Ösvényedre a bolyongót-engem-.
És érezve más embernek meleg vállát,
Amint álomban leereszted szemeidet,
Mondod suttogva:Szép estét!
Válaszom:Szép estét neked!
Semmi lengedezés lelkemben,
Vagy borzongás...ami felébresztene bennünket,
Sajnos újjáéleszteni a kihalt szerelmet,
S a kialudt vágyat újra gyújtani nem lehet.