Múlt-szilánkok...
Kitaposott, kanyargós ösvény a nyári réten,
vadvirágok, vérvörös pipacsmező tengerében.
Utam haza, a kis falumba, patak mellett haladt,
zafirkék égbolt, akácfák hűst adó lombja alatt.
Hívogat az otthon, rég látott, tornácos kicsi ház,
enyhet adó szőlőlugas alatt szúette pad rám vár.
Minden téglában ott van, mi fontos, fájó emlék,
gyermekkor múltvarázs, számomra oly' kedves hajlék.
Űr tátong, valaki hiányzik, bár álmom valóra vált -
Ö volt ki ölelésre tárt karral, féltőn a kapuban várt.
Nyugalomillat árad, körbefon a múlt, az idő lánca,
pillanatok gyöngyszemei emlékek, szívburokba zárva.
Észrevétlenül suhanó idő, a sors gondolatfonalán,
mézillatú csendben, emlékgömbként lép tovább.
Múlt selymét, idő fűzte hajamba ezüst fénnyel,
mosolyráncba rejtem, gyermekkorom, létem.
Kopott karosszék, pókfonál hálóba rejtett idő,
képzelethintán hullámzó széttördelt álmot szövő.
Áttetsző fátylon az élet néha csak egy pillanat,
otthon melege, emlékszilánkok könnyen elillannak.
2020. július 23.
Horváth M. Zsuzsanna