Búcsúzáskor
1
Szivem vérzett s a könnyem pergett,
Így hagytam el a kis falút,
A házikót, a pagonyt, a berket
S nem vittem mást el, csak a bút.
Az utolsó barátom ez,
Ki hűtlen hozzám sohse lesz.
2
Az ismerősök, búcsúzóra
Osztanak jó tanácsokat,
Oktatnak engem szépre, jóra,
És valamennyi így fogad:
Küzdj és alkoss szépet, nagyot,
Nem lész te aztán elhagyott!
3
A nádas ott a tó mentében,
Hol hallgatám a szél dalát,
Már messziről is int elébem
S zizegve ezt suttogja át:
Hajlongj, bókolj, csak jó nagyot,
Nem lész te aztán elhagyott!
4
Szegény atyámnak síri halma,
Mig forró könnyem rája hull,
Mint hogyha szintén megszólalna
S hallátszanék a föld alul:
Míg anyád szeme rád ragyog,
Nem vagy te addig elhagyott!
***
Feleki Sándor 1865 – 1940
***
***
Beim Abschied
1
Mein Herz blutete ‘d Tränen flossen,
so verlass ich das kleine Dorf,
das Häuschen, der Heide, die Gossen
‘d nahm nichts mit, nur das Harm von Ort.
Das war hier mein letzter Freund, der
bei mir blieb, ‘d wird niemals untreu.
2
Die bekannte, bei Verabschiedung
verteilen gute Ratschläge,
sie lehren mich mit Genugtuung,
‘d alle sind voll, mit Vorschlägen:
Kämpfe schaffe, sei gelassen,
die werden dich nie verlassen!
3
Das Schilf dort entlang des Seeufers,
das Lied von dem Wind lauschte zu,
es warnte mich schon in Frühsommers
und rischelnd flüsterte mir zu:
Bieg dich, lobe, über Gassen,
die werden dich nie verlassen!
4
Auf der armen Vater-Grabstätte,
während meine Tränen flossen,
als ob er auch gesprochen hätte
als wäre aus d’ Erde sprossen:
Bis deine Mutters Augen strahlen,
solange bleibst du nie verlassen!
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni