Oly sötét van odakint, az éj olyan, mint az ében,
csak a csillagok világolnak odafönt az égen.
Árnyak, rémek, hol vagytok? Itt settenkedtek? Hol? Merre?
Ti vagytok az álcázások titokzatos mestere.
Most hozzátok fohászkodok ó, csillagok tengere!
Vajon tudjátok, hogy miért vagyok még mindig ébren?
Úgy ragyogtok! Ha rátok nézek, boldogságot érzek.
Ezüstös lepled oltalmaz, te magad vagy a varázs,
nagyságodhoz képest minden más bizony csak egy parázs.
Most az enyém vagy, csak az enyém, mint bolynak a darázs.
Nem álmodok? Hallod, hogy szívem felhőtlenül dalol?
Ez az érzés magányos, bús, fáradt lelkemig hatol.
Ó, te vénséges ezüstös hold, már te is ébren vagy?
Éhezem s szomjazom, de rátok nézve gondom befagy.
Jó ez a csönd. Minden félelmem már lassacskán elhagy.