Bele vagyok állva lélekkel az életbe, a végtelenbe,
A világ belepofázik folyton a létembe, végzetembe,
Szabadságízű késztermékkel csak áltatnak és fojtogatnak,
Rólam minden létező módszerrel egy újabb bőrt bontogatnak,
Festve a képek mind oly szépek, estet, nappalt hűen regélnek,
Számtalanszor képzeltem már szűz vásznat el egy újabb regénynek,
A színekkel a két kezemben bármit szül meg bennem a szellem,
Palack nyílik, hogy elszabadítsam értelmem, mit hord a jellem,
Ez a szabadságvágy nem csak álom, én megélem, és csinálom,
Ha kell legyen nékem minden nyáron, hűs hidegben fagyhalálom,
De mit nekem szánt a vér és végzet, had dobogjon mellkasomban,
Ne legyen részem kegyelemnek gúnyolt időtlen szánalomban,
Hol a világ pofázik folyton bele létembe, végzetembe,
Pedig fejest ugranék bátran az életbe, a végtelenbe,
Barátságszín gyermekmesékkel csak áltatnak és fojtogatnak,
S, rólam minden bevett módszerrel, egy még túl szűk bőrt bontogatnak.