A zöld vidám rét már szomorú...fonnyadt,
Berket a dér veri...rozsdás lett.
Elhullasztja faleveleit...ágaikhoz nem ragaszkodnak,
Mint egy emberi lélekhez az ábrándok.
A világ négy sarkából az Ég magasságában emelkedett,
Mint sárkányok a mesékben...fagyos fekete fellegek,
S elbújt a szeretet Nap nagyszerű fellegek alatt,
Repülő varjak szelték át...és károgtak.
Rövidülnek a nappalok...úton a Tél...szélnek hátán lovagol!
Kéményekben süvítve rohan...megrémült...izgatott.
Az ökrök bőgnek...kutyáknak összessége ugat,
Szomorú ember...gondolatba esik...és lassan tüzet gyújthat.