Ében volt az éj, nappal,
komor, nyomott volt az ember.
Oly zord, fagyos volt a tél,
hogy még kimozdulni sem mert.
Aztán hirtelen szinte
éber kómába kerültem.
Lassult, s megállt az idő
én meg merengtem feszülten.
Kezet mostam monoton,
sterilizáltam, zárkóztam
némán, gyomromban görcs volt,
nagy bánatomba mártóztam.
Majd kimentem a kertbe,
forróság volt és oly ravasz!
Hirtelen fénylő nyár lett,
idén hova tűnt a tavasz?